Debreceni Egyetem   Gazdasági Főigazgatóság

Munkabiztonsági Önálló Osztály

 

MEGELŐZÉS, OKTATÁS, KÉPZÉS, VIZSGÁZTATÁS, ELLENŐRZÉS A BIZTONSÁGOS MUNKAHELYEKÉRT.

Munkavédelmi konferenciasorozat 2011.

EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK MUNKAVÉDELMI KOCKÁZATAI

 

             A Debreceni Egyetem, mint az ország egyik legnagyobb betegellátó intézményével, az Orvos és Egészségtudományi Centrummal bíró felsőoktatási intézmény hiánypótló munkavédelmi konferenciát szervezett. A Debrecen, Szeged és Pécs helyszínnel 2011. október-november hónapban került sor a konferenciák lebonyolítására.

 

Közismert, hogy a konferenciák szervezésével foglalkozó szervezetek tematikus, kifejezetten egészségügyi intézményeknek szánt eszmecserékre ez idáig nem adtak alkalmat, rendezvényeiken igen fontos, de intézményeinket érintőlegesen sem tárgyaló munkavédelmi témákat vonultattak fel. Emiatt éreztük szükségét annak, hogy az OMMF munkavédelmi bírságok felhasználására kiírt pályázatán az említett témában részt vegyünk.

 

 A konferenciákon résztvevők előadási anyagát e honlapon kívánjuk közkincsé tenni azok számára akik megtiszteltek bennünket, és részt vettek rendezvényeinken.

4012 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22.

III. sz. apartman ház bal oldal alagsor

 

Elérhetőségünk:

Telefonszám: +36 (52) 255-880 

http://munkavedelem.unideb.hu

 

 


DE GF MBO